A mai nap is rosszul ébredtem, mint minden reggel mióta szakított velem. A hiánya már a részemmé vált, a fájdalom már megszokott, bár kezelni még nem tudom. Eltelt 2 hét.. Az érzéseim iránta változatlanok, a szívem még mindig ordít még mindig fáj, még mindig nem értem és nem tudom elképzelni, hogy hogy vethetett ennek a szerelemnek véget ilyen könnyen.. hogy volt képes visszatérni a régi barátnőjéhez.. hogyan képes vele újra élni a mindennapokat, mintha mi sem történt volna.. hogy tudott engem egy pillanat alatt törölni az életéből.. elengedni.. mindazok után ami közöttünk történt.. ez most más volt mint eddig bármi.. tudom, hogy neki is nem csak nekem.
Ez különleges volt, viszont mint egy hurrikán amilyen gyorsan jött olyan gyorsan ment is.. és csak a káoszt, romokat, sebeket hagyott maga után, amit egyenlőre fogalmam sincs miből fogok újra építeni..
Nem tudom neki honnan van ennyi lelki ereje erre.. hogy tud boldogan élni, mosolyogni, nyugodtan aludni és felkelni, mintha mi sem történt volna.
Hogy tud a régi lány mellett feküdni, megcsókolni őt.. a szemébe nézni, mindazután a boldogság és mennyország után, mint amit együtt átéltünk..
fáj, kurvára fáj és még fájni is fog.. nem tudom meddig nem tudom hogy lesz ennek a fájdalomnak vége.. talán sehogy ..
Mit is okozott..??
A bizalmam teljes elvesztését önmagamban, mint nő.. a férfiakban..
Azt hiszem nekem egyedül kell ezen az úton végigmenni.. ez az én utam, önmagam és én..